Még az idén kiderülhet van élet a Marson!
A NASA fontos felfedezést tett ezzel kapcsolatban ,de egyenlőre nem hozza nyilvánosságra. Bizonyára nagy felfedezés lehet ha előbb a kormányzati szervek kapták kézhez az információt. Sajnos fenn áll a cenzúra lehetősége, de érdemes figyelni a híreket mert sok apró hírből talán összerakható lesz a felfedezés hordereje!
WASHINGTON – Lehet, hogy a NASA Mars-szondája életet talált a vörös bolygón? De miért nem hozza nyilvánosságra a sorsdöntő adatokat? Az Aviation Week című tudományos lap NASA-forrásra hivatkozva közölte: az űrkutatási hivatal egy titkos jelentést adott át a Fehér Háznak, amelyben a Marson talált élőlényekről van szó.
Hosszú évek óta sejtjük, hogy szomszédos bolygónk, a Mars nem olyan kietlen, mint amilyennek látszik. Több, amerikaiak által indított felderítő miszszió is jelezte: a ma már kopár égitesten valaha valószínűleg hatalmas óceánok hullámzottak, s a felszín alatt vagy a sarkokon, fagyott formában még ma is van víz. S ahol víz van, ott lehet élet, a földitől persze nagyban különböző, talán csak bakteriális méretű, de mégiscsak élet.
A 2004 ben a Marsra érkezett Spirit és Opportunity szonda a víz jelenlétét mutatta ki, az idén májusban leszállt Phoenix pedig már fizikailag is kontaktusba került a déli sarkon – a marsin persze – a jéggé fagyott vízzel. Erről tisztességgel be is számolt a NASA, de a magazin forrása szerint mást is talált a szonda, amiről az ügynökség mélyen hallgat. A titkos jelentés létezését a hivatal több forrása is megerősítette, annak pontos tartalmáról azonban még ők sem hajlandók beszélni.
Lehet, hogy valóra válik az emberiség ősi álma, életet találtunk egy másik bolygón? A Phoenix által kiemelt és elemzett jégdarabról a NASA július 31-én közölt hivatalos adatokat, ám ami a jelentésben szerepel, az alapvetően különbözik attól, amit nyilvánosságra hoztak. Az Aviation Week értesülése szerint az áttörést jelentő felfedezés legkorábban decemberben láthat napvilágot.
Forrás: Blikk
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
8 megjegyzés:
Nagyon jó cikket írtál a forrásanyagból!
Remélem tényleg valami "igazi" életet találtak a Marson és nem bakteriálisat. hisz éléggé nagy csalódás lenne ha bakteriális éltről ennyit titkolóznának. Ha pedig értelmes, állati értelemmel rendelkező életet találtak az egyszerűen csoda lenne. Az biztos hogy a sci-fi írók felfigyelnének rá. Meg mi is.
és mi van, ha nem is csak állati értelemmel bíró élet van arrafelé?
A Mars lehetett a romboló-, harcoló-, haragvó istenek lakhelye, de valószínűleg lelakták és továbbálltak.
Hello, іtѕ fаstidiouѕ poѕt regarding meԁіa prіnt, wе all know media iѕ a wondеrful sоurce
of facts.
My ωеb-site ... http://apnabasirpur.com
Regardless οf ωhether you have a ԁaгk
skin tone or a extremely light a single, this рroduct is gоing to be in a posіtіon to help уou
reach уour goаl and looκ terrific in what will look like no time at all.
Αlso visit my blog ... prnewswire.Com
Pretty! This was a really wоndeгful artіcle.
Thаnk уou for ѕupplying this info.
Check out mу homeρage ... please click the Next page
Hi, I read yοur new stuff on a regular baѕis.
Your story-tеlling style iѕ awesome, keep up the good work!
Check out my homеpаge - mouse click the next page
Spot on wіth thіs ωrite-up,
I abѕolutelу bеlieve thіѕ wеb site nееds far mοre attention.
I'll probably be returning to see more, thanks for the information!
Here is my web blog ... visit the Following Web site
Megjegyzés küldése