Mégis voltak "fekete" fáraók!

Az utóbbi időben számos új kutatási eredményre bukkanhatunk Afrika történelmével kapcsolatban. Elsősorban Egyiptommal kapcsolatos dolgok érdekeltek és ennek néztem utána. Ahogy nem is olyan régen írtam egy bejegyzést elképzelhetőnek találtam, hogy Egyiptomban voltak színes bőrű fáraók is. Nos, ez mára tényként kezelendő!
Persze ahogy várható volt Núbia történelme adja meg a válaszokat.

Peye, núbia uralkodója i.e. 730-ban úgy határozott, hogy elfoglalja a belviszályoktól megosztott Egyiptomot. „Nyergeljétek föl istállótok legjobb paripáit!” – parancsolta hadvezéreinek. Ám sok vérnek kellett még kiömölnie, míg a kapzsi hadurak martalékává lett, válságba jutott, hatalmas birodalomban végül helyreállhatott a béke.

Peye akkor már két évtizede uralta núbiai királyságát, amely legnagyobbrészt a mai Szudán területén húzódott. Úgy gondolta, jogos birtokosa lehet Egyiptom földjének is, hiszen – mint fennen hangoztatta – II. Ramszesz és III. Thotmesz szellemi hagyatékának hű örököse. Meglehet, az egyiptomiak nem is vették komolyan a trónkövetelőt, aki addig talán még a birodalom déli csücskében sem járt soha.
Így esett, hogy Peye serege hajóra szállt, és észak felé indult a Níluson. Felső-Egyiptom fővárosánál, Thébánál kötöttek ki. Hite arra kötelezte a királyt, hogy méltóképpen készüljön a szent háborúra. Megparancsolta harcosainak, hogy a csata előtt merítkezzenek meg a Nílus habjaiban, öltözzenek finom vászonba, s locsolják meg testüket a karnaki templom vizével –
Karnak volt ugyanis a kosfejű napisten, Amon kultuszának központja, szent helye. Mivel Peye Amont tekintette személyes istenségének, lakomát csapott s áldozatot mutatott be tiszteletére.
A megtisztult uralkodó elindult, hogy minden útjába kerülő sereggel megmérkőzzön. Esztendeig tartott a hadjárat, s végül Egyiptom valamennyi kiskirálya megadta magát. Köztük volt a deltavidéket uraló Tefnaft is, aki ezzel az üzenettel menesztette követét Peyéhez: „Nem tudok megállni tüzes leheleted előtt. Rettegek a hatalmadtól!” (Kákosy László fordítása)

Amikor Peye harmincöt évi országlás után, i.e. 715-ben meghalt, alattvalói teljesítették kívánságát: egyiptomi típusú piramisban temették el négy kedvenc lovával. Több mint félezer év után ő volt az első fáraó, aki így temetkezett. A fényes haditetteket végrehajtó núbiai uralkodónak sajnos egyetlen arcmása sem maradt ránk. Egyiptomi hódításának gránitsztélékkel állított emléket, ám az oszlopokba vésett arcvonásait mind elmosta az idő. A núbiai főváros, Napata templomában fennmaradt ugyan egy domborműtöredék, de csupán Peye lába látszik rajta. A Núbiából érkezett hódítóról csak anynyit tudunk bizonyosan, hogy sötét bőrű volt.
Peyével kezdődött a fekete fáraók sora. Az ókori Egyiptom XXV. dinasztiáját képviselő núbiai királyok bő hetven évig uralták északi szomszédjukat. Óriási befolyásuk volt a kontinensre, bizonyítják a núbiaiak és ellenséges népek sztéléi vésett feliratai. A fekete fáraók újra egyesítették a szétesett Egyiptomot, s pompás emlékműveket emeltek országszerte. Birodalmuk a mai Kartúm déli határától messze északra, a Földközi-tenger partjáig húzódott. Föltartóztatták a vérszomjas asszírokat, és ezzel alighanem Jeruzsálemet is megmentették a végromlástól.
A núbiai királyok viselt dolgai csak az utóbbi négy évtizedben rajzolódtak ki a régészek előtt. Mint kiderült, a fekete fáraók egy ősi afrikai kultúra fiai voltak. Birodalmuk valamikor a legelső egyiptomi dinasztia idején alakult ki, és 2500 évig virágzott a Nílus déli folyása mentén.
A mai Szudán területén magasodó piramisok – több van belőlük, mint Egyiptomban – kísérteties látványt nyújtanak a Núbiai-sivatagban!

Rasszizmus? Az ókori világ még mentes volt tőle. Történelmi jelentőségű hódításai idején még senkit nem érdekelt, hogy Peye történetesen sötét bőrű uralkodó. Az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak alkotásain világosan kivehetők a faji jellegzetességek, mint ahogy a bőr színe is; arra azonban semmi nem utal, hogy akkoriban kevesebbre tartották volna a sötét bőrűeket. A nyugati világ is csak akkor kezdett el a núbiai királyok bőrének színével foglalkozni (és abból terhelő következtetéseket levonni), amikor a 19. században az európai hatalmak
gyarmatosították Afrikát.
A történészek még évtizedekig nem tudták eldönteni, vajon a núbiai fáraók fehér bőrűek voltak-e, avagy feketék. Ez utóbbi esetben, okoskodtak a szakemberek, Kús csupán az egyiptomi kultúra egyik oldalhajtása lehetett. Keith Seele és George Steindorff When Egypt Ruled the East (Amikor Egyiptom uralta a Keletet) című, 1942-ben kiadott történeti munkájában mindössze három mondatot szentel a núbiai fáraódinasztiának, zárszavuk pedig így hangzik: „Peye uralma azonban nem tartott sokáig.” Akkoriban tehát a szakembereket sem érdekelte különösebben az ősi Núbia – részint a kor bigott világnézete miatt, részint pedig azért, mert miközben áhítattal tekintettek az ókori Egyiptom csodás vívmányaira, Afrika többi részének múltját alig ismerték.

Forrás: NGC Augusztusi száma